Gyerekoromtól vonzott az éjszakai égbolt, a csillagok, az egésznek a hihetetlen mélysége, hangulata, varázslata. Az örök titok, ami megfejtésre várt. Olvastam persze én is horoszkópokat újságokban, itt-ott, és volt, ami egészen valóságosnak is tűnt. Csak idő kérdése volt, hogy mikor kezdek komolyabban foglalkozni vele.
Amikor először kerültem kapcsolatba az asztrológia tanításával, akkor annak a hagyományos, úgynevezett nyugati változata volt az. Már az is elvarázsolt.
Nagyon sokat adott, a zodiákus 12 jegye, a bolygók, házak helyzete mind nagyon izgalmas tapasztalás volt. Élveztem a tanulás minden percét, és közben vártam, hogy megérkezzen az a bizonyos „aha” élmény, amikor rendszerbe kerül, összeáll, megérik bennem a megszerzett tudás. De hiába. Tudtam, hogy ez valami nagyon klassz dolog ez, ami hosszútávon meghatározó lesz az életemben, ami kiegészíti a korábbi pszichológia, parapszichológia tanulmányaimat, hogy hatalmas lehetőség ez a kliensekkel való munkában is, egy olyan pluszt ad az az önismereti munkához, ami sehonnan máshonnan nem pótolható, de mégis volt egy űr. És nem értettem, miért. Vagyis leginkább arra gondoltam, én nem vagyok még készen rá. Bizonyára ez is benne volt, de ma már látom, hogy a valódi tudás, a valódi információ hiányzott, ami mindvégig bennem volt, és csak egyetlen hívó szóra várt.
